Egy kemény csávó mindennapjai

Sztunyablog

Dr. Dr. Lufi

2019. február 24. - Sztui

Császtok Csótányok!!!

Egy roppant humoros témával jöttem, ezzel a cikkal igyekszek minden félnótás Sztunyablog olvasót megnevettetni! Természetesen ismét Lufi kerül előtérbe, nála röhejesebb személyt nem ismerek. Amikor csak rágondolok elkap a nevetőgörcs, annyira szánni való egy figura! Na persze kivéve akkor amikor hozzám képest 20 km-es körzeten belül tartózkodik, mert akkor inkább a dühroham szokott elfogni. Most szerencsére még 150 km-nél is bőven messzebb van, így most egy jókedélyű Sztuival találkozhattok, ha lenéztek egy felesre a Trabiba!

Na de mi lehet olyan vicces Lufiban? Hiszen köztudott, hogy valami nincs jól bekötve az agyában. Eddig például azt hittem, hogy csak tréfálkozik azzal, hogy Ő egyetemre jár. HAHAHA!!!! Na persze! Há' még a Sztunyablog olvasása is nehézkes a számára, majd biztos ez fog tudományos cikkokat bújni! Na meg ugye, ha ez igaz. akkor már a második diplomájára kéne hajtania, hiszen már eleve "Dr." titulussal irogat a blogra ez a jómadár!

dokidokilufi.jpg

De most azt képzeljétek el, hogy úgy néz ki mégis van valam igazság a meséjében. Az első doktori címéről még nem találtam semmi hivatalosat, de a mostani iskolájáról van valami... Már persze a kirúgás szélére sodródott a szerencsétlen, én kaptam meg itt a postáját a sulijától, hogy nagyon vékony jégen táncol már a puffadt arcú! Há' majd beszartam a röhögéstű', amikor kinyitottam a levelet!

És most kapaszkodjatok meg: Állítólag éppen a szakdolgozatát írja! HÁHÁHÁHÁHÁHÁÁÁÁÁÁ. RÖ-HE-JES!!!!! Ami pedig a legjobb az egészben, hogy hiába dolgozik már majd egy éve a témáján, fogalma nincs, hogy eddig mit is csinált! Teljesen elvesztette a fonalat, szerintem még a cím felírásáig sem jutott el, az is csak úgy fog menni, ha valaki súg neki! Szerintem nagyon túlzóak az elvárások vele szemben, még a Sztunayblogon lévő baloldali szövegdobozt sem tudja felfogni az agyával, és csak nem húzz el a blogrú'!

Gondoltam ezzel az irománnyal megpróbálok egy kicsit segíteni neki. nehogy elakadjon má' itt nekem!  Hátha olvassa a cikkot egy átlag Sztunyablog rajongó (értsd: 80 és 90 közötti intelligenciahányadossal rendelkező egyén), és ki tudja rángatni Lufit a szarbú, mert hozzá képest már egy ilyen fickó is egy valódi ájnstájn! A mezőgazdasági ágazatban dolgozó földművesek előnyben vannak, mert a Luffadt is a primer szektorban akar elhelyezkedni! Iskolai végzettség természetesen nem szükséges a segítségnyújtáshoz, szerintem egy sima mezőgazdaasági alkalmazottnak is megvan a minimum 80-as IQ szint.

kapahelp.jpg

"Jónapot! Tudna segíteni Lufinak?"

Az egyetemet szándékosan nem nevezem meg, nem akarom teljesen lejáratni őket! Sőt, minden tiszteletem az övék, hogy ilyen dilinyósokat is foglalkoztatnak. Ha nem vették volna fel annó Lufit, valószínűleg most még ennél is többet lógna a Sztunyablogon, és lehet, hogy már engem is teljesen meghülyített volna! Így ezt sikerült pár évvel elhalasztani.

Lufitól várjuk a fejleményeket, és remélhetőleg felnéz valami okos arc ide, aki végül segít begyűjteni Lufinak a második doktori címét is! Azt kíváncsi vagyok, hogy esetleg lesz-e még egy harmadik is, ki tudja...? Hajrá Lufi!

A bejegyzés trackback címe:

https://sztunyablog.blog.hu/api/trackback/id/tr9114644949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Chester Barack Boldizsár 2019.02.24. 12:02:48

Helló Sztui!
Épp a szakdolgozatom címének a megfejtése miatt jöttem fel a gépre (immár sokadjára, mindeddig sikertelenül), csak előtte még gondoltam elküldöm Pápai Jocit a jó büdös francba itt neked (lásd: Barom Kérdések).
Azt nem gondoltam, hogy még ezt is megkapom a fejemre, és most már a dolgozat miatt is figyelnem kell a blogot, de így lett! Nagyon jó kis cikk Sztui, bravó!
Sajnos tényleg röhejes a helyzet. Itt jött ki amit már régóta mondogatsz az IQ-mal kapcsolatban, de eddig nem akartam elhinni teljesen.
Egy helyen kijavítanálak Sztui! A fonalat soha nem is kaptam el. Lecsaptam a témára, mert a címében szerepelt a 'Badacsony' szó, és mivel azt még fel tudtam fogni, és szeretem a helyet ezért választottam. Magáról a témáról meg kapnám a segítségeket a témavezetőmtől, de már egy perc után se emlékszem arra amiket mond.
Szóval ez van Sztui, lehet röhögni, nekem sincs ennél jobb ötletem jelenleg.
Üdv!

Sztui 2019.02.24. 12:30:14

@Dr.Chester Barack Boldizsár: Hát szerencsétlen manust jól megszívatták veled Lufi! Há' ebből így nem lesz semmi, ha nem írja meg Ő helyetted az egészet. Vagy ha nem szerzek neked egy nálad kicsivel okosabb alakot. Nem a levegőbe beszéltem eddig a 80 alatti IQ-dal kapcsolatban, nagyon nehéz dolgod van így Luffadt!

Dr.Chester Barack Boldizsár 2019.02.26. 16:22:00

Sztuikám, nagyon igazad van afelől, hogy túlzó elvárni ezt a dolgot mindenkitől. Nem tud ilyent írni mindenki, mint hogy valaki nem tud olvasni jól, számolni stb.
Azt mondd meg még Sztui, hogy mire lehetne hivatkozni, hogy valami könnyített dologgal tudjam befejezni a tanulmányokat? Vagy megenged valami ilyesmit a jogszabály, mit tudsz erről Gesztus?
Ja és még egy kis helyreigazítás, ez még nem doktori címért megy, ez egy egyszerű Bsc. képzés "csak".

Sztui 2019.03.20. 18:02:30

@Dr.Chester Barack Boldizsár: Hát figyljé Lufi. Menj el a házorvosodhoz, azt garantálom, hogy egyből megmondja, hogy hülye vagy! Erről kérsz egy igazolást, azzal meg sétálj be az iskolád igazgatóságához. Szerintem találnak rá megoldást!
Az tuti, hogy ha a felvételi előtt kérsz igazolást, akkor járj valami plusz pont. Lehet, hogy most már az orvosira járnál, ha előbb elmész a papírodért!

Dr.Chester Barack Boldizsár 2019.03.25. 13:56:05

Vagy a katonaságban lennék. Köszi Sztú! Régebben még alkalomadtán jártam a háziorvosomhoz, és valóban hülyének is nézett, semmi panaszomra nem adott értelmes választ. Nem szívesen mennék vissza, de ha nincs más megoldás... Egy próbát megérhet, köszi Sztui még egyszer!
Sztú egyébként a cikkben említett primer szektor kifejezés valahogy a mezőgazdasághoz kapcsolódik? Csak a szövegkörnyezetből gondolva. Egyébként nem hallottam még a kifejezést.
Na heló Sztui, és köszi a reagálást!

Sztui 2019.03.27. 19:49:08

@Dr.Chester Barack Boldizsár: MUHAHAHA! Há' most direkt röhögteted Sztúmestert??? Há' körbe kérdeztem a Trabiban és csak az nem tudta mi az a "primer szektor", aki részegségében má a nevét is elfelejtette. Ez alapján általános iskolai tananyag. Komolyan nem értem mit keresel egy egyetemen Lufi!

Amúgy ja. Az a mezőgazdasági ágazat! Itt olvashatsz utána, hogy még milyen szektorokban helyezkedhettél volna el: www.foldrajz.eoldal.hu/cikkek/tarsadalomfoldrajz/gazdasag-szektorai.html

Szerintem a hozzádillőt választottad Lufi, csak ott hibáztál, hogy nem egyből dolgozni jelentkeztél, mint kisegtő munkás!

Dr.Chester Barack Boldizsár 2019.04.01. 11:21:02

@Sztui: Hát Sztui válaszolva a válaszod első bekezdésben foglaltakra, én sem értem.
A végén meg amit mondtál Sztú igazán megköszöntem volna ha jó 5 évvel ezelőtt mondod, talán most az említett kérdésedet fel sem kellett volna tenned.
Egyébként hadd idézzek a cikkból, van egy mondat ami különösen tetszik, és magamon is sok esetben tapasztalom azt amit te Sztui.
"Amikor csak rágondolok elkap a nevetőgörcs, annyira szánni való egy figura!"
Legutóbb például történt, hogy bejött nálunk az általam régóta kívánt Digisport 3-as csatornája, és még a kedvenc csapatom mérkőzését is promózták egész héten (még a meccsnapon is láttam a TV-ben), hogy ott fogják közvetíteni. Na, hiszed vagy sem, a legvégén a kommentátorok eldöntötték, hogy inkább legyen a másik meccs.
Aznap este a tükör előtt nekem is jelentkezett ez a tünet Sztui!
Te mikor jutottál el erre a szintre Sztú velem kapcsolatban, ha megkérdezhetem? Van valami konkrétum eset, vagy szépen rakódott nálad? Nálam is ez a meccs a hab volt a tortán, tényleg rendkívül szánalmas alak vagyok.
Köszi Sztú, üdv!

Sztui 2019.04.10. 20:17:36

@Dr.Chester Barack Boldizsár: Ez nagyon jó kérdés Lufi! Érdekes!
Szerintem fokozatosan jutottam el ideáig. Pl. a dzsipszikkel való találkozásaidról szóló sztorik is közrejátszanak benne szerintem. Egészen nevetségesek azok is! Há' hogy mindig téged találjanak meg ezek a C-típusú állampolgárok...! Meg akkor ott van az az őrült is aki követett téged, ezenkívül pedig még a Capoeira mozdulataid jutnak eszembe amikor elfog a nevetés!
De szerintem nem lenne elég karakterem leírni, hogy mennyi dolog van még, amitől ilyen szánnivaló alak vagy Lufi...

Dr.Chester Barack Boldizsár 2019.04.14. 16:09:34

@Sztui: Igazad van Sztunya, arról még egy doktori értekezést is össze lehetne hozni, ha már úgy is témába vág a dolog. Sztui te hallottál már olyan egyénről egyébként, akinek minden tárgya meg volt valamelyik szakon valahol, és a szakdogán hasalt el végül? Vagy ebben is egyedülállóan lúzer leszek, ha nem jön össze? Sztú, tudsz valakiről?

Sztui 2019.04.28. 11:10:04

@Dr.Chester Barack Boldizsár: Nem ismerek én tanult embereket Luffadt! Hát kinek nézel te? De el tudom képzelni, hogy te olyan dilinyós legyél, hogy történelmet írj a baromságoddal!!

Dr.Chester Barack Boldizsár 2019.04.29. 09:11:21

@Sztui: Filmekben még látni olyat, hogy valakinek csak egy vizsgája maradt, biztos találkoztál már a jelenséggel Sztui. Azt hittem nagyon elrugaszkodott az egész. Mondjuk nekem a vizsgáim talán meglesznek azért, csak a szakdoga lesz még hátra évek múlva is valószínűleg. Vagy az amerikai rendszer más felépítettségéből adódhat a nagy különbség, mégis kicsi hasonlóság? Ha érted a fejtegetésemet Sztui.
Köszi egyébként a választ Sztúman, és hogy kinézed belőlem a történelem írást!

Dr.Chester Barack Boldizsár 2019.06.11. 16:31:34

@Sztui: Kösz Gesztus a bőbeszédű választ! Egyébként ha nem találsz számomra valakit, aki értene a témámhoz, akkor lenne még egy esetleges munkaközvetítési feladatod Sztui! Hátha az jobban testhezálló, vagy éppen ismersz valakit. Szóval teniszkommentátor kerestetik sürgősen az Eurosportra! Megesett az a szégyen, hogy egy Hajdú B. Pista szerencsétlenkedett egy Roland Garroson! Megáll az ész, hogy itt tartunk 2019-ben. Azt az embert a futballtól is el kéne tiltani, mert már úgy vettem észre ott se nagyon van képben. Nemhogy egy Grand Slamre berakni. Ráadásul az Eurosporta, nem is a színvonaltalan M4-re. Sztui, valami megoldás erre?

Sztui 2019.06.16. 16:32:31

@Dr.Chester Barack Boldizsár: Lehet hogy elfogadják a kertész diplomát a Jurósportban és akkor átvehetnéd a Pisti helyét! Annak a képzetlen HBI-nek sem hiszem, hogy magasabb végezettésge lenne, annyi ökörséget össze tud hordani! Szerintem ha őt odarakták a teniszre, akkor az már olyan mindegy, hogy te vagy a Hajdú Bé mondja-e a hülyeségeket a közvetítések alatt! Mit szólnál hozzá Lufi?

Dr.Chester Barack Boldizsár 2019.06.24. 12:00:23

@Sztui: Adom Sztui! Úgyis járatos vagyok már az Eurosport stúdiójában. Csak még a kertész diploma kéne Sztuikám, de nem akaródzik.
süti beállítások módosítása